A UX szerepe és a design thinking - Pekker Nóra

A hatodik adásban Pekker Nóra a vendégünk, aki Londonban tanul stratégiai tervezést, dolgozott a Benelux államokban éveken keresztül, most pedig egy kutatói csapatot vezet az IBM-nél. Beszélgetünk vele UX-ről, ügyfelekről, interjúkról, tesztelésről és sok egyébről is, a tapasztalatain keresztül betekintést nyerhetünk ebbe a szép és nagyon aktuális szakmába.

Sikeres termék egy szakdolgozatból - Cseh Tamás

Beszélgetőtársunk Cseh Tamás, alias Totti, aki egyetemi évei óta a Danubius csapatát erősíti. A szakdolgozat témájául választott fejlesztés mára valós termékként működik, Totti pedig gyakornok helyett komoly tudással rendelkező szoftverfejlesztő. A termékről magáról, az idáig vezető karrierútról, egyetemi évekről, tapasztalatokról és a sportról is szót ejtünk az 5. epizódban.

Nem késő váltani, ha nem jó helyen vagy - Margetán Zsombor

Az epizódban vendégünk Margetán Zsombor, aki 35 évesen, tizenéves villamosmérnöki tapasztalattal a háta mögött, családdal az oldalán realizálta, hogy nem jó helyen van szakmailag. Változtatni akart, tanult, kutakodott a napi feladatai mellett, majd ennek a több hónapos munkának az eredményeképpen jelenleg junior szoftverfejlesztőként dolgozik az Emarsys-nál. Zsombival arról beszélgetünk, hogy miként jutott el a döntésig, milyen mozzanatok vezettek odáig, és honnan lehet bátorságot meríteni egy ilyen horderejű változtatáshoz.

Egy projekt élete – a legacy és a modern találkozása

Egy 10+ éves, külföldi legacy rendszer modernizációjáról beszélgettünk az agilis csapat néhány tagjával. Becker Ferenc (dev, sm), Gyetvai Gábor (lead dev) Tévald Márton (test) mesél arról, hogy milyen kihívásokkal szembesültek az elmúlt két évben, hogyan ütemeztek release-eket, milyen architekturális megoldásokat választottak, hogyan fér meg egymás mellett a React és a WinForms/VBA, megéri-e frontendre unit tesztet írni. A beszélgetésből az is kiderül, hogy akkor is érdemes kitartani, ha az első release tempója még nem kecsegtet sok reménnyel.

Élet egy BigTech-ben – Erdődy-Nagy Zsombor

Vendégünk Erdődy-Nagy Zsombor, aki hosszú fejlesztői múlttal rendelkező mérnök informatikus, sok éves menedzseri (engineering manager) tapasztalattal a háta mögött. Épített csapatot a Skyscanner-nél, az Uber-nél, jelenleg a Shapr3D-nél dolgozik Amszterdamban, de végig közel maradt a technológiához.

Az adás elég terjedelmes lett, de cserébe rengeteg témát érintünk technológiai és menedzseri domainből is: production kernel fordítás, termékfejlesztés kérdései, a belekényelmesedés exponenciális görbéje, lokális maximum, gyakori externalizáció idehaza, menedzser menedzselése, objektív mércék – látszat és valóság, történetmesélés, munkaminőség és teljesítményértékelés, ezek folyamati működése, előrelépési lehetőségek, munkaerőpiaci kihívások, a gyakornokért is küzdeni kell, up-to-date readme, jó jel, ha 1 óra alatt fejlesztői környezeted van a semmiből, dev “élmény” csapatok szerepe és feladata, eszközök fejlesztése 2500 mérnök mellett, vélemények összegyűjtése káoszmentesen, a csapatokra bízni a legtöbb döntést, felelősséget adni nekik, és így tovább. Akkor is érdemes meghallgatnod az epizódot, ha kíváncsi vagy, hogy milyen magyarként dolgozni világszinten is ismert és elismert mérnöki kultúrákban.

Hello, Danubius!

Miért éri meg szoftverfejlesztő céget alapítani, hogyan kezdődött ez a Danubiusban? Mitől lesz jó egy csapat, mire érdemes fókuszálnunk? Hogyan érdemes az ügyfélkapcsolatot ápolni, miként lehet úgy fenntartani egy céget és egy működést, hogy minden tudást megosztunk a megrendelővel? Miként bánjunk jól a kollégákkal? A fentiekről és sok egyéb témáról beszélgettünk a Danubius Informatika három vezetőjével, Antal Zsuzsával, Balogh Péterrel és Halász Péterrel.

Innen indulunk

Szeretnénk egy tech fókuszú podcastet készíteni számotokra, egy percben elmondjuk, hogy ezt miként képzeljük. Hamarosan érkezünk további beszélgetésekkel és tartalmakkal.